Utazás & Turizmus Elérhetőség
 








Szimpatikus tárhely :)

Miért éppen az Iskolafejlesztési Alapítvány?

1989-ben kereste meg az akkori OPI Iskolafejlesztési Központját az American Express vállalat alapítványának elnöke, hogy lenne-e lehetőség egy középiskolai Utazás&Turizmus című program magyarországi kidolgozására és bevezetésére. Az American Express Foundation olyan szervezetet keresett, amely képes egy új, a hagyományostól eltérő oktatási program kidolgozására, kapcsolatban áll a magyarországi közoktatás intézményeivel, középiskolákkal, pedagógusokkal, gyors, hatékony és kellőképpen rugalmas szervezet, és elvállalhatja egy nemzetközi program menedzselését is.

A kezdeti tárgyalásokat hosszas és gondos előkészítés követte, majd 1991 tavaszán az Iskolafejlesztési Alapítvány és az American Express Foundation között létrejött egy megállapodás, mely szerint az IFA az elkövetkezendő két évben kidolgozza a programot és előkészíti a szélesebb körű hazai alkalmazását is.

A program kidolgozásának, bevezetésének sikeressége, valamint a kedvező fogadtatás az idegenforgalmi szakma jelentős képviselői részéről biztosította, hogy az Iskolafejlesztési Alapítvány továbbra is az Utazás&Turizmus program "gazdája", a tananyag folyamatos korszerűsítését, a tanárok felkészítését és folyamatos képzését, a programmal kapcsolatos mindenfajta menedzselési feladatot az Iskolafejlesztési Alapítvány lát el.

UTAZÁS & TURIZMUS PROGRAM
Iskolafejlesztési Alapítvány

Budapest, Rippl-Rónai u. 40.
Tel.: 474-0544 Tel./Fax: 474-0545
e-mail: info@ifa.hu